Közösségi élet – stresszcsökkentő módszerek

A mai nappal megkezdődött a közösségi élet, sok kicsi ment bölcsödébe, óvodába vagy akár kis elsősként iskolába, illetve mentek már a nagyobbak is vissza az iskolapadba. Egy új, sokszor izgalmas, máskor meg inkább feszültséggel teli időszak következik a gyermekek és a felnőttek életében. Mindenképpen alkalmazkodni kell az új helyzethez, új emberekhez, gyerekekhez, feladatokhoz korosztályonként eltérő kihívásokhoz, el kell engedni a gyereket, illetve neki is el kell engedni a szülőket stb. ami eleve szorongást kelthet.

 

Néhány praktikus tanácsot szeretnék adni erre az időszakra, amivel ez a negatív érzés csökkenthető:

  • Stresszoldó légzéstechnika alkalmazása
    • hosszú elnyújtott kilégzés. A gyakorlatban úgy működik, hogy pl. 4-ig elszámolva lélegzünk be, és 6-8-ig elszámolva lassan lélegzünk ki a gyerekkel együtt. Ezt összeköthetünk valamilyen vizualizációs technikával is – fonalat fújunk ki, aminek akár lehet színe is stb.
    • hasi légzés – kisgyermekkorban egy játékot helyezünk a pocakra és azt „meglifteztetjünk: felmegy a játék a padlásra és onnan le a pincébe.
  • Szülő-gyermek kommunikáció: elengedhetetlenül fontos minél többet beszélgetni a gyerekekkel, meséljenek az élményeikről, mi volt ma a legjobb, legrosszabb stb. Koncentráció fokozásra a fordított sorrendben történő napi események elmesélése jó módszer.
  • Figyeljünk oda a mozgás, pihenés, szabadidő és tanulás arányára 
  • Ellentétes kar-láb emelés – „indián ugrálás”, mivel ez harmónizálja az egyféltetéket és oldja a stresszt
  • Nevetés, kreatívkodás – kirajzolja magából, alkotás, táncterápia
  • Változatos, sok gyümölcsöt és zöldséget, magvakat tartalmazó reform étkezést próbáljunk megteremteni. A legjobb stresszoldó a víz, dehidrált állapotban másként éljük meg azt az adott helyzetet, ezért célszerű minél többet inni és itatni a gyerekeket is.
  • Citromfű tea alkalmazása, ezt már a legkisebbek is kaphatják
  • Levendula illóolaj párologtatása, főleg esténként a nyugodtabb alvásért
  • Fürdésnél citromfű vagy levendula főzet vagy illóolaj használata
  • Természetgyógyászati módszerek:
    • Bach virágterápia – személyreszabott vagy SOS cseppek
    • Schüssler sók – főleg az agy és idegrendszer sója
    • kineziológia
    • gyerek thai masszázs
    • reflexológia

Kívánok Mindenkinek zökkenőmentes év kezdést!

Mádai Andrea

reflexológus természetgyógyász