A mai nappal ténylegesen is véget ért a nyár, megkezdődött a közösségi élet, sokan most kezdik a bölcsödé, óvodát, iskolát, vagy éppen próbálnak visszarázódni a régi kerékvágásba. Gyerekeknek, szülőknek egyaránt egy feszültséggel teli, megváltozott időszakot jelent. Kicsiknek és nagyoknak ilyenkor citromfű tea, SOS cseppek, továbbá akár a könnyebb és nyugodtabb elalváshoz levendula illóolaj javasolt, melyek ellazítanak, és egy kicsit levezetik a feszültséget. Schüssler sóból az 5-ös, a kálium phosphoricum, az agy és idegrendszer sója, mely szintén hatékony segítséget nyújt.
Javaslom Gerlinde Ortner Gyógyító mesék című könyvét, melyből nagyon sok hasznos információhoz lehet hozzájutni többféle probléma esetén – szorongás, közösségi élettől való félelmek stb. A probléma megoldás a gyerekek nyelvén mesék formájában van előadva, mellette pedig az író pszichológusnő a szülőknek elmagyarázza az egyes problémák mögött rejlő okokat. A mesék mintájára mindenki gyárthat saját meséket is a fennálló problémákra. Érdemes beleolvasni a könyvbe. Mi személyesen is imádtuk a meséket. Súlyos esetben, ha magunk nem boldogulunk, célszerű szakembert felkeresni.
Olyan szelíd gyógymódokkal, mint Bach virágterápia, Schüssler sók alkalmazása, kineziológia stb. lehet segíteni.
Még egy jótanács: használjunk a közösségi életbe kerüléskor tetűellenes készítményeket, ugyanis tendencia, hogy minden évben nagy járványok vannak és közhiedelemmel ellentétben az élősködők nemcsak az elhanyagolt hajakat szeretik, hanem a szépen ápolt hajakat is. Neemfa egy természetes hatóanyag, Ázsiában előszeretettel alkalmazzák megelőzésre. Nálunk is kaphatóak ilyen samponok. A népgyógyászat az ecetes vizes leöblítést is szokta javasolni, de bármilyen kíméletesebb szer is megfelelő lehet. Figyeljünk a megelőzésre!
Kívánok Mindenkinek zökkenőmentes évkezdést.
Mádai Andrea
reflexológus természetgyógyász